Prológus

 Sziasztok drágák!

 Meghoztam az első fejezetszerűséget, a Prológust, amiben a szereplők kicsit bemutatják magukat és leírják, mit gondolnak a bandáról és egymásról. A történet egyébként egy kitalált rockegyüttesről szól, akik véletlenül összefutottak az utcán és úgy döntöttek, inkább együtt folytatják tovább. A részek heti rendszerességgel jelennek meg, a következő fejezet legközelebb szombatra várható! Akit érdekelne a másik oldalam is, annak itt van a link:

 THE DEVIL'S GAME 

Puszi és jó olvasgatást kívánok, 

Alice.

Jared Storm

 A közönség úgy ordította a nevünket, mintha valamilyen kibaszott Istenek lennénk. A Janx szócska több ezer ember szájából hallatszott s a szívemig hatolt. Noah már a doboknál ült és éppen egy kis bevezető intrót játszott, hogy még izgatottabbá tegye rajongóinkat. Kezdtem azt hinni, hogy ez nem lehet igaz, de mikor Tony, a legjobb basszusos a földön felrohant a színpadra és csatlakozott Noah intrójához, már minden világos volt. Most Xavierre került a sor, de előtte még bólintott, hogy sok sikert kívánhasson. Én megismételtem előbbi mozdulatát s figyeltem, ahogy gitárjával felszalad a színpadra. Az erősítőknek hála a zene a mellkasomban dübörgött. 

  -  Jó estét mindenkinek! - Üvöltöttem a mikrofonba és minden erőmet arra fordítottam, hogy nehogy elessek a lépcsőn miközben köszöntöm a közönséget. - Jól szórakoztok? Vagy szeretnétek kicsapni velünk a hámból? Nah, benne vagytok egy kis mókában? - hangom ezúttal magasabban csengett, mintha már énekeltem is volna az első számunkat. 

 A közönség egyre hangosabb lett. Repdestem az örömtől, hogy itt lehetünk. 

  -  Nem hallom! - két kezemmel szorítottam össze a mikrofont s vártam a közönséget. - Benne vagytok egy kibaszott nagy buliban? - fülem mögé tűrtem szőke tincseimet és úgy csináltam, mint a filmekben szokták. A fülem mögé szorítottam a kezem. - Benne vagytok? - Egyre hangosabban üvöltötték az "igen" szócskát. - Hát legyen ahogy akarjátok! 

 Bele is kezdtünk a legelső számba és egy időre elfelejtkeztem, hogy a színpadon állok. A sok nehézség járt a fejemben, amit közösen éltünk át, amit közösen vészeltünk át. Így belegondolva, lehet, hogy a veszekedése csak még jobban összehangoltak minket és kialakult köztünk egy kimondatlan egyezség miszerint a bandáért bármit képesek vagyunk megtenni. 

Anthony Blake

 Sosem beszéltem többet a kelleténél, mindig csak a feltett kérdésekre válaszoltam olyan röviden, amilyen röviden csak tudtam. Ha kellett valami vagy megszereztem, vagy pedig elmondtam amire gondoltam és megbeszéltem, mit hogyan kéne. Viszont mióta a Janx-ben basszusozok, azóta minden megváltozott. Azóta kicsit felengedtem, de nem teljesen. A legtöbb csaj belém van zúgva vagy éppen annyira nem érdeklem őket, hogy inkább rám sem hederítenek, aminek speciel örülök is. Hálát adtam az Istennek, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és nem kell folyton azt hallgatnom nevelő szüleimtől, hogy úgysem fogom semmire sem vinni a gitározgatással.

 Amikor a színpadra állok, mindig egyfajta bizsergés fog el. Ilyenkor úgy érzem, hogy ide születtem és hogy én vagyok mindenki egy személyben. A zene a mellkasomban dübörög és csak a ritmusra kell figyelnem és a többiekre, milyen kis extrát szeretnének a fellépésekbe belevinni. El sem tudják mások képzelni, ez mennyire jó érzés számomra - és talán nem is fogják tudni.

Noah Thorton

 Sokak szerint a muszklijaim csak hamisítványok és hogy nem is vagyok annyira nagyfiú, mint amilyennek mondom magam. Sokak azt is híresztelik, hogy nem vagyok jó dobos - nos, azok akik ezt képzelik, na, azoknak üzenem, hogy kapják be. Lehet nagy arcom van, de van is mire! Egoista lennék? Igen, az vagyok, de mikor zenélek, mindent beleadok. Mindig a maximumot hozom ki magamból és mindig odafigyelek a társaimra. 

 Mit szeretek a zenében? Miért éppen a dobon játszok? - Ezek a kérdések sokszor előjönnek az interjúkban és folyton azt válaszolom ezekre, hogy a picsába is, mindent szeretek és azért dobolok, mert kurvára ezt szeretném csinálni még a következő száz évben. Bezzeg azt nem kérdezi egyik újságíró sem, hogy mi az, ami miatt itt vagyok a bandában. Érintőleges kérdéseket feltesznek ugyan, de szemtől-szemben nem teszik fel ezt a kérdést. 

 Szeretnétek tudni a választ? Kíváncsiak vagytok rá, mi a véleményem? Nos, ha nem, akkor is elmondom. Ebben a bandában folyton a veszekedés folyik vagy a túlságosan-beléd-zúgtam-haver. Néha már én sem tudom eldönteni, milyen hangulatban vannak, de amíg én itt vagyok, meg tudom akadályozni a nagyobb balhékat. És ezek mellett megadom az alapokat is, miattam nem dőlt még össze a ház. Gondoljatok amit akartok, én szeretek így élni. Szeretek rockzenészként turnéról-turnéra járni és szeretem, mikor a rajongóim a kibaszott mellükre kérik az autogramomat. 

Xavier Davis

 Az életben akadnak nehézségek, de aki beint nekik, az igazi fasza gyerek. Ahogy én szoktam mondani: a nehézségek azért vannak, hogy legyőzzük őket s nem azért, hogy eltiporjanak minket, mint egy csigát. Az idő múlásával jöttem csak rá, hogy egy bandában lenni nem azt jelenti, hogy keresztbe teszünk a másiknak, hanem azt, hogy a bandáért mindent meg kell tenni. Nem számít, milyen a kapcsolatunk a társainkkal csak maradjunk együtt és viseljük el egymás hóbortjait. Nem tudom, hogy mások hogy vannak ezzel, de én így gondolom. 

 A közönség már a nevünket ordibálta és várta, hogy felmenjünk a színpadra és hozzuk a szokásos formánk, vagyis legyünk annyira őrültek, amennyire csak tudunk amellett, hogy azért teszünk is valamit az "asztalra". Mielőtt felmentem volna a színpadra, bólintottam egyet Jarednek, hogy tudja, nem fogok kiakadni többé az miatt, hogy ő lett az énekes én pedig maradtam ritmusgitárosnak. Szerettem volna, ha tudja, nem fogok hülyét csinálni belőlünk és hogy a maximumot adom, amit csak tudok. Ő is bólintott, amiből arra következtettem, hogy egyetért velem, hogy viszonozza érzéseimet. Ezután már a színpadon álltam.

 Hihetetlennek és elképzelhetetlennek tűnhet majd, amit most majd fogok mondani, de ahányszor csak a színpadon állok, mindig izgulok, mindig repkednek azok a fránya pillangók a hasamban. Az biztos, hogy ez nem lámpa-láz csak valami olyasmi, amitől az ember érzi, mennyire fontos társai és a közönség számára is egyaránt - amíg ez így megy tovább, addig semmi baj.